2020 : Teljes erőbedobással az új WEB - es felületen dolgozunk

Ebben az évben folytattuk az ügyfelek kiszolgálása mellet a rendszerek WEB-es felületre történő átírását.

 

2016-2018: Új kihivások a számlázó programoknak

A törvényi változások nem hagynak munka nélkül. Rendszereinket folyamatosan készítjük fel a változásokra.
Közben Partner cégein egyedi igényeit is igyekszünk maradéktalanul kiszolgálni.

2009: Bővülés, átalakulás

Így visszatekintve a következő évek munkája az előző időszakhoz képest kevésbé volt látványos, de egy percet sem unatkoztuk. Több program, több ügyfél, több igény, de álltuk a sarat. Folyamatosan finomhangoltuk programjainkat és elkészült jó pár egyedi fejlesztés is. Közben cégünk is növekedett, elköltözött, átalakult, majd újból elköltözött, míg végül rátaláltunk jelenlegi irodánkra.

 

2009-2016: Új lendület

A változásokat követően megújúlt erővel vágtunk bele ismét a fejlesztésekbe. Több mint 10 új program gördült le a szalagról. :) Már nem csak részterületeket, vagy feladatokat tudunk kiszolgálni, igény szerint akár teljes vállallatirányítási rendszerrel is tudjuk támogatni ügyfeleink munkáját. Kijelenthetnénk, hogy kész vagyunk, de egyrészt ma már tudom, hogy egy program soha nincs kész, másrészt pedig még annyi ötletünk vár megvalósításra...

2019- : Belevágtunk a rendszereink megújításába

Eljött az ideje, hogy új platformra helyezzük a meglévő rendszereinket.
Az átírás folyamatosan zajlik. Izgalmas időszak ez számunkra!

 

2002-2006: Belehúztunk

Készletkezelő programunk fejlesztése és sikere további lökést adott. Új ötletek és új programok születtek. Még be sem fejeztünk egy fejlesztést, de már ott motoszkált a fejünkben a következő modul gondolata. Soha nem fogytunk ki az ötletekből és rengeteget merítettünk az ügyfeleink igényeiből, kérdéseiből. Igazán termékeny időszak volt. Elkészült többek között: megrendelés kezelő programunk, iktató programunk, munkalap kezelő programunk. Elégedetten döltünk hátra.

 

2001 : Mi van még Készleten?

Eltelt két év. Számlázó programunk népszerűsége töretlenül nőtt, a funkciók bővültek, úgy éreztük kihoztuk a maximumot magunkból ezen a területen. Ideje volt új kihívásokat keresni. Egyre gyakrabban kaptuk olyan visszajelzést, hogy jó-jó van ez a számlázó program, de készletkezelésre nincs valamink? Belső motivációnk az újra, és az ügyfél igények találkoztak, így hát belevágtunk.... Pár hónap és több hektoliter kávé után a fenti kérdésre már teljes nyugalommal válaszoltuk, hogy természetesen van. :) 

1999 : Az első számlázó program :)

Sose felejtem el az elsőt... szólt egy régi reklám szlogen és valóban így van. Még most is tisztán előttem van az a pillanat, amikor elkészült első saját programunk. Így utólag visszatekintve persze számtalan dolgot már másként oldanék meg, más funkciókkal, szebben, jobban, de még most is büszkeséggel gondolok vissza első számlázó programunkra.

1998 : Az indulás

Miért kezdtünk bele? Már több éve foglalkoztunk programozással. Számtalan feladatot oldottunk meg és sok új megoldás született a kezünk alatt.Szerettünk a munkánkat, mégis úgy éreztük valami hiányzik. Tele voltunk ötletekkel, amelyeket szerettünk volna megvalósítani. Önállóságra és nagyobb alkotói szabadságra vágytunk.A mai trendek szerint ezt önmegvalósításnak hívják. Akkor ezt még nem tudtuk, csak azt éreztük váltanunk és kockáztatnunk kell. Az elmúlt közel két évtized azt igazolja, jó döntést hoztunk és még mindig tele vagyunk új ötletekkel...